Árverésre bocsájtják alighanem a világ legdrágább mikulásvirágát, amelynek kikiáltási ára 1 millió forint. Az ország egyik legnagyobb jótékonysági rendezvényének szervezői azért szánták el magukat az akcióra, mert idén nemcsak télen dolgoznak, hanem nyáron is. Júniusban a Mikulásgyár Budapestről Várpalotára költözik. Aktivistái a Pannónia Fesztiválon, június 9. és 13. között, arra próbálják majd rávenni a fesztiválozókat, hogy hagyják a helyszínen egy-egy ruhadarabjukat, amelyeket tisztítás után a rászorulóknak osztanak szét. A mikulásvirágból a nyári működést - a kitelepülést, az önkéntesek étkezését - illetve a téli, fővárosi Mikulásgyár fűtési számláinak egy részét próbálják majd finanszírozni.

A Mikulásgyár a 06-30-515-3313 telefonszámra várja sms-ben az ajánlatokat a miklulásvirágra. A válaszban a licitálók megkapják a mikulásvirág MMS-képét és azt is megtudhatják, hogy hol tart a licit.

"Egymillió forint nem elég a MikulásGyár működésére, de az aukció elindítása már akkor is "megéri" a szervezetnek, ha felhívhatják a figyelmet a vállalati hírnév és vállalatok társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatos összefüggésekre"- nyilatkozta Zsonai Endre, a MikulásGyár tulajdonosa.

forrás: marketinginfo