A pénzkezelés, gazdálkodás nagyon fontos eleme a civil szervezetek működésének, annak ellenére, hogy a szervezetnek nem a pénzszerzés a célja.
Az egyesületek, alapítványok (civil szervezetek), köztestületek, közalapítványok (mind együtt: nonprofit szervezetek) alapítására, működésére vonatkozó legfontosabb szabályokat a Ptk. és az Ectv. határozza meg.
A fejezet azon szervezeteknek szól, akik már jogilag is megalakultak, tehát intézményesült szervezetnek tekinthetőek. Akármekkora is a működés intenzitása, avagy a pénzforgalom, függetlenül attól, hogy van-e foglalkoztatottja a szervezetnek, vagy a tagok, aktivisták tevékenységére épül, vannak olyan kötelezettségei és feladatai, amivel mindenképpen meg kell birkóznia.
A menedzsment az a folyamat, amelyben a civil szervezet irányítása által kitűzött célok minél sikeresebb megvalósításának érdekében a rendelkezésre álló erőforrások legoptimálisabb felhasználására törekszünk. Optimális esetben a menedzsment testület a szervezet irányító testülete által felügyelt, ám attól független.
A civil szervezeteket az adózás terén az alábbi kedvezmények illetik meg (függetlenül attól, hogy közhasznú-e a szervezet vagy sem)
Az innováció latin eredetű szó, amely valami újra, valaminek a megújítására, megváltoztatására utal. Az innováció lehet egy új termék (új fogyasztói javak előállítása), új termelési eljárás (megújított termelés, vagy szállítási módszer), új piac (új piacok, új elhelyezési lehetőség megnyitása), új nyersanyag (újfajta nyersanyagok és félkész áruk használata, beszerzési forrásainak megnyitása), vagy egy új szervezet, újfajta vállalati, vagy iparági szervezés létrehozása vagy megszüntetése.
Több magyar és külföldi szervezet foglalta össze az új adatvédelmi rendelet információit és ad segítséget civil szervezeteknek ennek alkalmazásához, a nonprofit.hu -n ezeket gyűjtöttük össze.
Általában elmondható, hogy magánszemélyek számára juttatott minden kifizetés, juttatás személyi jövedelemadó köteles, a civil szervezeteket viszont ezen a téren, bizonyos esetekben kedvezmények illetik meg.
A GDPR meghatározza az adatkezelési lehetséges jogalapjait. A GDPR 6. cikke hat lehetséges jogalapot tartalmaz azon személyes adatok kezelése tekintetében, amelyek nem tartoznak a személyes adatok különleges kategóriájába.